Archive for május, 2011

Durván elvertek három disznótolvajt

Hajdúsámsoni disznótolvajokat vertek meg Debrecenben. Ketten súlyos, egy ember pedig könnyű sérülésekkel került kórházba. Az eset még hétfő éjjel történt, de csak csütörtökön hozta nyilvánosságra a rendőrség. A három tolvaj ellen lopás, az öt támadó ellen önbíráskodás, illetve súlyos testi sértés miatt indult eljárás. A rendőrségre hétfőn éjszaka érkezett bejelentés, miszerint Debrecenben, a Panoráma úton haladó fehér kocsi három utasa feltehetően sertéseket lopott egy fancsikai tanyáról – közölte Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrök a helyszínen két autót találtak, mellettük több embert, kezükben fa- és vasrudakkal. Az egyik kocsiban, amelynek ablakai ki voltak verve, két vérző fejű hajdúsámsoni férfi ült, mellettük, a földön egy sérült férfi feküdt, elmondása szerint keze-lába eltört. A rendőrök mentőt hívtak, közben megkezdték az elsősegélynyújtást. A három hajdúsámsoni férfit, akik közül kettő súlyosan, egy könnyebben sérült, a mentők kórházba szállították.

A másik gépkocsi öt utasa, valamennyien debreceniek, a rendőröknek elmondták: a tanyájukról a három másik férfi disznót lopott, de megzavarták őket, így elmenekültek a helyszínről. Kocsival követték őket, mígnem a laza földúton a tolvajok kocsija elakadt. Ekkor szóltak a rendőröknek, s míg odaértek, visszatartották őket. A vizsgálat utóbb kiderítette, a fancsikai tanyáról három 90-100 kg-os sertés hiányzott.

A másik három férfit a kórházi ellátás után előállították a rendőrségen. Meghallgatásukkor azt mondták: sérülten találták a disznót a földúton, felrakták a platóra, majd tovább kocsikáztak, de elakadtak. Ekkor támadtak rájuk.

A három sertéstolvaj ellen lopás megalapozott gyanúja, míg öt üldözőjük ellen felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás miatt indult eljárás, kettejük esetében súlyos testi sértés miatt is.

Index

posted by Valaki in Sutye and have No Comments
Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.